VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


TAKÁTS Endre
( Apátfalva, 1907. július 27. - Veszprém, 1984. szeptember 21. )

levéltáros.

1930-ban a bécsi egyetemen teológiai tanulmányokat végzett, majd hazatérve Szegeden gimnáziumi hitoktató. Közben 1943-ban a szegedi egyetemen tanári diplomát és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Kilépett az egyházi szolgálatból és 1943 és 1950 között Baja városában levéltáros. 1944 végén megválasztották a város polgármesterének, a bevonuló szovjet csapatok parancsnoka pedig kinevezte a bajai háromszög kerületi kormányzójává. 1950-ben átvette a Soproni Állami Levéltár vezetését. 1956. október 27-étől a Soproni Nemzeti Tanács elnöke, 1956. november 14-étől a Városi Tanács elnökhelyettese. 1957 márciusában felmentését kérte és ismét levéltárosként dolgozott. Októberben letartóztatták, 1958. július 10-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa felmentette, de levéltárvezetői állásából elbocsátották. 1961 nyarán rehabilitálták, közben rövidebb ideig dolgozott a szegedi és a szombathelyi levéltárban is. 1961–1973 között a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója volt.
  M.: Gr. Nádasdy László csanádi püspök. Szeged, 1943. – Sopron megyei jobbágylevelek a 16. századból. = SpSz., 1955. – Adalékok a 17. század fordulójának katona-egészségügyéhez. (Tsz.) Bp., 1966. – Régi levelesházi „tékák” a megyei levéltárban. = LtSz., 1971. – Balatonbozsok. (Tsz.) Székesfehérvár, 1980.
  I.: Takáts Endre emlékezete. A politika, a szakma és a magánélet metszésvonalai egy levéltáros életében. 2019. – HORVÁTH Zoltán: ~ 1907–1984. = LK., 1985. 1. sz. – ÚMÉL VI. köt. – Varga.